A Vízöntő a zodiákus 11-g jele, periódusban január 21 – február 18. Szilárd motiváció levegő temperamentum. Fix kereszt, 11/5 ház kapcsolat tengely része, amely hordozza magába a tengely problematikáját: a barátság és a szeretett. Uralkodó bolygó az Uránusz.
Mottó : Én vagyok az életvíz, amely csillapítja a szomjas embereket.
A Vízöntő szimbólum, mutat kettő hullámos vonalat, egymás fölött.
A felső mutatja a spirituális és az alsó a materiális elveket, harmonikus reakcióban, a külső élet hullám áramlatát. A Belső és a Külső életet lehet kombinálni. A Vízöntő korszakban, meg kell tanulni élni és gondolkodni mind a kettő világban egyszerre. A jelen időkben, egyénileg ezzel probléma van. Manapság élünk egy olyan világban, amelyik folyamatosan vezet minket a középpontból a perifériához és ez követeli az egész erőnket és koncentrációnkat. A benyomások sokasága, a nyüzsgés, és a roham, túl nagyok és folyamatosan eltávolítanak a belső énünktől. A szüntelen kifelé tartó előny, az elképesztő birtoklási vágyak, a szórakozás a televízión, az újságokon, a magazinokon, a vitrineken, a reklámokon, és más ezer egy felszínes dolgokon, követelik a figyelmünket. Muszáj megállítani mind ezt, és komolyan fordulni a belső lényünk felé. Az érzéseinket befelé kell fordítani, hogy zavartalanul aktiváljuk a belső spirituális forrás tapasztalatokat, amelyikkel sokkal jobban tudunk majd működni, nyugodtabban és több haszonnal a külső életben.
A Vízöntő korszakban, a külső és a belső világ mindketten kell hogy egymást kiegészítsék, a ritmikus szintézis változásokban. Ezeknek a találkozó helyük, az emberi öntudatosság. A horoszkóp és ketté van osztva, a külső meg a belső, a fenti meg a lenti. Ez megfelel a történelem előtti házrendszer felosztásának, ahol a belső körnek van egy speciális jelentése. Az ember él a külső világ követelményei és a Lélek igényei között. Az egyik valóbb, mint a másik. Ha az egyiket elfelejtettük vagy elhanyagoltuk, akkor az ember elhagyja a közép egyensúlyt és akkor meg kell találnia a visszavezető utat, szenvedéseken és fájdalmakon keresztül. Mindig nézzük meg a problémáink minden oldalát, a terhelések és a küzdelmek közepén a modern egzisztenciában, azért hogy találjuk meg a vissza utat magunkhoz. A nagy probléma az, hogy csak az anyagi világhoz tartózunk, amely csak vadászik a földi dolgokra. Sokan, akik keresik a földieket, felelősé teszik a külső körülményeket az Ők elért veszteségért, és azt hiszik, hogy ha ők tudnak szabadon élni, magányosan, felelősség és körülmények nélkül, a fárasztó kötelességek és szakmai kérelmek nélkül, akkor ők tudnak élni egy meditációs életet. A kifogások alapulnak az önbecsapáson. Igazából a tiszta külső, fizikai egyedüllét és béke, nem az út az alap probléma megoldásához, ami saját magunk belső lényünk összeállítása. Ez egy sokkal mélyebb ok. Normál esetben a saját belsőnk zavara, aggodalma, és bánata, egy önként vállalt egyedüllétben van. Mindenkor meg kell tanulni, megtalálni az utat a mély belső lényünkhöz, sokszor a körülöttünk lévő lárma közepén, és akkor egy harmonikus egyensúly a belső és a külső, a fenti és a lenti között lehet megtalálni, és az összes erőnk össze van gyűjtve a középpontban. Először meg kell találni a középpontot bennünk, és a meditáció erre a segítség.
Ahogy Alice A. Bailey írja, a Vízöntő szelleme a 7-es sugár mágikus ceremóniának vagy a ciklikus és ritmikus élet alanya. Minden ritmikus az élet természetében, ugyanúgy mint a lélek természetében is, ugyanúgy mint a folyamatos cserélődés a nyár és a tél között, a nap és az éjszaka között, az éberség és az alvás között. Minden ami az életben bevezet a ritmusban az feszültség és relaxálás, koncentráció és terjedés, meditáció és gyakorlat, elmélkedés és szolgálat, belső és külső cselekvés, introvertált és extrovertált viselkedés. A ritmus soha nem szilárd, hanem könnyen alkalmazkodik a természetes folyamatokhoz, és a gyakorlati szükségletekhez, ami a mi bonyolult emberi egzisztenciánk követelése. A Vízöntő hónapban képesek vagyunk megtalálni a nekünk megfelelő élet ritmust. Az életünket lehet korrektül szervezni és tervezni, és képesek is leszünk ezt meg tenni. Ezért a növekvő kérelmek tetejét, és az élet sebességét a mi időnkbe nem lehetséges egy megfelelő napi tervezés nélkül. Minden reggel egy kis időt kell adnunk magunknak a meditációhoz vagy az elmélkedéshez, egy napot a hét végén muszáj egy laza napra alakítani, és nem utolsó sorban, ha lehet, kétszer évente vonuljunk vissza egyedüllétben.
Egyénileg a Vízöntő havában, ezt a ritmust tisztítani kell. A ritmikus érthetőek mint lehetőségek a tanítvány életébe, úgy ahogy a Vízöntő szimbólumnál említettük, a kétszeres hullámvonal. Ez egy kettős szituáció, a vonalak megoldása a tudatos tapasztalatban a kétszeres szimultán ritmus. A mentális és az érzékelésünk egy részével, tükröződünk a spirituális életbe, és a másik mentális észlelés résszel koncentrálunk az élet külső formáira. Ez kéri hogy egész napon keresztül egy egyenlő meditatív attitűdben legyünk, ugyanakkor mélyen benne a lényünk alapjában és az erőlködésben a központból kifelé a külvilágba. A meditáció az egyik legfontosabb út ennek a tudat állapotnak a megtartásának, egy folyamatos mozgás fokon. A meditációt naponta kell gyakorolni, az év minden periódusában, mert csak így lehet felépíteni magunkat, lassan, lépésről, lépésre, fázisról, fázisra. Szükséges fejleszteni a megfelelő érzéseket a Vízöntő hónapban. A nagy türelem és kitartás, jobb, mint a gyors, rohamos feladás. Amikor mélyebben bepillantunk a Vízöntő tulajdonságokban, akkor el kell fogadni hogy a kettősség aminek folyamatosan vagyunk kitéve, megmutatkozik abban hogy másokat szeretnénk bekebelezni és egy fontos cél csinálni ebből a viselkedésből.
A mindenkori kettősség és kontraszt, az exoterikus uralkodó bolygó a Szaturnusznál és a mostani új idők uralkodóval az Uránusznál, kapcsolatos. A mentális szinten ez a kettősség létezik mint az agy absztrakt képessége, a felvilágosodót intuíció és a konkrét intelligencia, amellyel csak azt fogadunk el, amit a tudomány elfogadót és ami megfogható és megmérhető. A Vízöntő fenti hullám jelenti a spirituális, absztrakt, elmét, amely az Uránusz bolygónak felel meg, a lenti pedig a gyakorló, Szaturnusz, elmét amely összeköt az anyagi valósággal. A kétféle gondolat, lehetnek egybe és kölcsönösen átlátszó. A konkrét elme módosítsa az anyagi megvalósítottakat, amelyek lehetnek gazdagítva vagy megvilágítva egy absztrakt intuitív ötlettel. Ez a két polaritás egysége sokszor egy harmadikra utal, a szellem egységen keresztül, amelyet ezoterikusan úgy hívják, hogy az Avatár Szintézis, vagy a Jupiteren keresztül, mint a Vízöntő ezoterikus uralkodója. Egy másik mindenkori dualitás lehetősége, a megfigyelés kívülállóssága vagy a tudat behatolása a lélekbe és a személyiségben. Ez a képesség feltételezz egy bizonyos intelligenciát és diszkrimináció erőt, amely igényli ezeket a tulajdonságokat azért, hogy egy váljon a lélekkel vagy a magas önvalóval, és hogy képes legyen megfigyelni önmagát. Egy jó gyakorlat az eltávolodás a saját Ego –tol, olyan messzire ahonnan hallhatjuk magunkat és láthatjuk a cselekvéseinket. Elengedhetetlen az eltávolodás a Kis Ego követelményitől, és belekapaszkodás a lélekbe, mert ebből a pontból és ebből az attitűdből, mindig lehetünk a megfigyelő pozícióban, és innen képesek vagyunk irányítani az elmét, az érzéseinket és a cselekedeteinket. A legfontosabb gyakorlat az eltávolodásnak, hogy fejlesszük a megkülönböztető képességünket, tárgyilagosan és nem azonosulva. Meg kell tanulni a fontos és a nem fontos között a különbséget megállapítani, és megbízni a pillanat érzésbe, mint egy nagy valóságban. A fő cél a mentális analízis, a megkülönböztetés a reális és a nem reális között, mert csak ezen az úton lehet felismerni az álnok természetet minden érzelmi reakciónak, amelyek folyamatosan cserélődnek saját maguk ellentétével, ébresztve ambivalens és kontrasztost attitűdöt.
A megkülönböztető képességen keresztül, az érzelmek aránya is fontos. Ezek kapcsolódnak a Szintézis Szellemhez, ahonnan a humor érzék fejlődik. Az önmegfigyelő pozícióból, sok reakciókat láthatunk az igazi kapcsolatokban másokkal, amely sokszor nevetségesnek tűnnek. Így nevetünk magunkon. Ez különösön, a német nyelvterületen ahol ebben a Vízöntő havában a Karnevál ünnepe van, viccekkel és gúnnyal saját magukkal és másokkal szemben, zajlik. A Vízöntő a Jóker, a színész és a bohóc. Mindennek hatása van az eltávolodási folyamatra, és azzal, hogy nem túl komolyan vesszük magunkat, elnyerünk egy nagyszerű perspektívát.
Viszont itt van a veszély! Ahogy elkezd távolodni, túl messzire megy a Vízöntő, és elengedi magát az utópiák és az ötletek mozgató világába. Nem tudjuk miért mennek ők ilyen messzire a jövőbe, és hogy miért nem sokáig veszik komolyan a dolgokat, és miért helyezik magukat mások fölött, arrogánsan. Bizalmatlan és nagyon válogatós lesz. Például, társul csak olyan emberekkel, akik úgy gondolja, hogy megfelelőek neki, és ugyanolyan fejlődési fázisban vannak, mint Ő. Így káros veszteség éri a fejlődésben, ami majd azt okozza neki, hogy durván kitörlődnek a kapcsolatok kisebb lényekkel. A társa nem sokáig érték számára. A saját Ego megdagadt, és a hideg sznobból, átmegy elszigetelésben egy elefántcsonttoronyba. Egy Vízöntő, aki extrém érzelmekbe kalandozik, ahelyett hogy tiszta és szent legyen, képtelen hogy saját élete érdeke legyen. Nem sokáig érdekelt valamibe, csak a saját kedvenc ötleteibe, és a saját kényelmébe. Minden mást nem jegyez meg vagy gőgösen kitöröl. Tapasztalt vesztett, kezd eltávolodni az élettől, és elmélyed egy képzeletvilágba. Egy Vízöntő, aki elszigeteli magát másoktól, beképzeltségébe és önérdekébe, ha folytatja, szenved pszichológiai kríziseket. Elismeri, hogy impotens, nem tud teljesíteni egyedül, és ez elvágja őt az élet főáramlásától. El kell fogadni, hogy az impotencia az utolsó csepp, addig ameddig a gőg és a hatalmaskodás eltűnik, csak akkor lesz képes kimászni és keresni másokat, akikkel együtt talál kölcsönösen használható megoldásokat a meglévő problémáknak. Meg kell tanulnia egyesülni és társulni másokkal. A Vízöntőnek a szerelem a saját “veszélyt” jelenti, ami visszahozza a középpontba. Ezen a tengelyen, Oroszlán – Vízöntő, a szerelem egy fontos szerepet játszik, elragadóan leviszi az elefánttoronyból, oda ahonnan felmászót. A szerelem sokszor váratlanul jön, mint egy napfény sugár, aki lágyítja a Vízöntő hideg szívét.
Szokták mondani, hogy az a Vízöntő, aki akar fejlődni mennyen ki és találjon egy csoportot. Meg kell találnia azokat az egyéniségeket, akik vágynak dolgozni vele ugyanazon az ötleten. Így kezd csoportvezetővé válni, vagy az alakulatnak, a spirituális mozgalomba. Ezért a Vízöntő alatt szoktunk találni befolyásos csoportokat, belső kényszer az egység felé, a közös és a kombinált, az egyéni ötletek fúziója és a csoport munka, amely manapság mindenhol látszik.
A Vízöntő képes hogy megtalálja az eredeti megoldásokat a meglévő problémákra. Ő egy született feltaláló, aki nehézségek nélkül, megold akkor, amikor komplikált és bonyolult feladatok vannak. Képes járni új ösvényeken, és új reformokat bevezetni, amely mindkettő a belső lényt és a külső világot mutatja, egyszerre. Valójában, ha megesik, hogy a látásai besötétülnek, és ő csak a kihasználtságot látja, kezd ellenállhatatlan lenni. Természeténél fogva, sokszor tökéletesíteni akarja a világot, ami okozza neki azt, hogy nem értik meg a körülötte lévő emberek.
Akár csak a Bakban, a Szaturnusz a Vízöntőben is a küszöb őre, ameddig az ötletei és a meglátásai megfelelnek a valóságnak, és ameddig felnő annyira hogy biztonsággal megértse a valóságot. Az Uránuszi Vízöntő, akinek a kívánságain keresztül mennek az új ötletek, mindig birkózik, egy sztenderd viselkedéssel, aki csak azt csinál ami már egy kitaposott út. Ugyanakkor küzd a saját tendenciája mellett, hogy tegyen valamit, hogy feltalálja a megoldást az összes problémának, vagy, hogy felkínáljon egy végleges szisztémát. Ebben a határolt technikai agyban, ez még működhet is, de általában alkalmas csak a robotoknak, alighogy az emberi lénynek, amiben élet van, és öntudat. Minden tiszta és dogmatikus szokás a Vízöntő agyában találkozik a Szaturnusszal. Csak egy tiszta igaz motiváció, amiben áthelyezi a gondolatait és az ötleteit boldog szívvel, a mindenség szolgálatába, tudja legyőzni Szaturnuszt. Ha a Szaturnuszi erő, felemeli a kezét, átmehet egyedüllétbe vagy depresszióba; legalább addig ameddig beskatulyázza magát az Ego- ba és elkülöníti magát másoktól.Amikor másokkal társul és közös projekteket megvalósít, a veszteség és a legyőzés nem teszi tönkre és nem bátortalanítja el. Így kezd lenni az emberiség egyik szolgálja. A Vízöntő szimbolizálva van ahogy tart egy kancsó vizet, önti a tartalmát az emberiségre, és így kezd képes hozni az egységes életet az emberiség szívében, amely vezeti az életet tovább az egység és a szintézis felé, ahogy ez megjelenik minden régi iratokba.
“Én vagyok az élet víz, amely csillapítja a szomjas embereket.”
A lehetőségek, a felvilágosodás és a testvériség egy ajándék adományozva az emberiségnek, a Vízöntő hónapba. A házak elosztásába a horoszkópba, a Vízöntő fent van a tudatos részbe és megfelel a 11-es háznak. A Vízöntő nem annyira függ a saját ego–jától. Mondjuk, hogy a Vízöntő a csoport öntudat. Ez a belső lény minősége mozgatja őt hogy mások után nézelődjön, készen állva értük, segíteni büszkén, igazán megvédeni a valódi emberi értékeket. Szabad a megérzések alól, tud nyitni a magasabb, etikai, és ideális értékek felé. Az intenzív Oroszlán öntudat, terjed a csoportra a Vízöntőbe. Az egyéni kezd univerzálisnak lenni. Az együtt érző, elkülönült emberi lény, egyesül a tudatos egységbe az egész emberiséggel, és mégis megtartja a saját egyéniségét. Nem sokáig egy egocentrikus lény, hanem egy biztos úton kifejleszt egy planetáris felébredt felelősséget, az önszolgálattól átmegy a világ szolgálatába, maradva egy individuális entitás.
A csoport tudat , a Vízöntő megjegyzett kulcsa és egy fontos ötlet. Ezoterikus szempontból, a csoport tudat virágzik a Vízöntőbe, ebből következik az emberibb viselkedés és a becsületesség gyengülése. A csoport öntudatosságot mondhatjuk a csoport lelkiismeretének is. Ez a kulcs a New Age-be. és szolgál nekünk mint egy belső alap séma az egész csoportba. A személy megengedi a Vízöntő szellemének, hogy távolodjon a saját érdekétől, a mindenség érdekébe, fenntartva és gyakorolva a saját egyéniséget. A hit az közös, megfelelően a Halak periódussal, szeretnénk saját magunkat felajánlani a csoportnak, összegyűlni az erős személyiség körül, aki szolgálva van alázatosan, igazi odaadással. Ez a hozzáállás nem sokáig érvényes manapság, mert meg kell tanulni hogy elfogadjuk az önfelelősséget. Ez csak valami, amit meg kell tenni ha őszinték vagyunk magunkhoz és képesek vagyunk így maradni. Csak akkor vagyunk képesek realizálni egy igazi csoport szeretetet. A valódi szeretett csak akkor lehet kifejezni, amikor az egyéni öntudatosság ott van a középpontban, és ha érezzük magunkat úgy, hogy felismertük és elfogadjuk az eredetiséget és az egyéniséget , képesek vagyunk tolerálni másokat úgy ahogy vannak, és elfogadjuk a valódi emberiséget. Ez az Eredeti Harmónia úgy ahogy ez le volt írva.
Ami nagyon fontos manapság egy nőnek hogy fejlessze az öntudatosságot. Ébernek kell lennie mikor a rendet képviseli és az erőt szolgálja a világba. Csak amikor tud fent maradni igazából, a törvénynek és az ítéletnek, és felügyel hogy érvényes életformák jöjjenek létre minden embernek a Földön, akkor hozzájárul az emberi jogok megteremtésében. Nagyon sok ideig a nő öntudatossága azon alapult hogy van egy férje aki szereti és akivel törvényes házasságban él, örülve a szociális státuszának. Másképp mondva ő akkor egy igazi emberi lény ha van egy férje, és az öntudata teljesen függőt a férje szeretettétől és elismerésétől. Ha a férfi nem szerette sokáig, joga volt kidobni őt, innentől egy senki volt és a társadalom másodosztálya. Minden ez alaposan megváltozott manapság, a nők teljes felébredésük szabaddá tették őket a régi felfogásoktól. Ezek a régi hozzáállások és kondíciók a „ Küszöb lakói”, amivel a nők manapság konfrontálódnak. A régivel való konfrontálódás, régi viselkedési formákkal, közös minden nőben. Nem egy egyéni eset hanem az egész női társadalomé. Nem sok idő szükséges a modern nőnek hogy függetlené váljon a férje szeretettétől és hűségétől, és hogy megteremtse a saját öntudatosságát. Manapság van rá lehetőség hogy magabiztos fellépése legyen a világban és hogy megnyerjen egy helyet mint egy emberi lény, a munka vagy a család területén. Ez a folyamat átmegy a világon , és mindenhol lehet látni menyi nő válik független, ami persze vezet a válások száma növeléséhez. De ez egyedül nem elég, ez igazából egy kérdés az egységes léleknek, és az igazi szeretett az igazi emberiségé, ez egy kérdés a lények közötti egyensúlyról amely akkor megoldható ha bevesszük a harmadik pólust, a szeretetten keresztül. Ezért szükséges tudni többet az igazi szeretetről. Ez a Krisztusi elv, amely még egyszer életre kelt az emberek szívébe. A nők különösön megfelelnek a Krisztusi szellem befogadására a szívükben, és ez lehetséges a különleges küldetésük miatt, hogy megalapozzák a világba. Más szavakkal az új öntudatosság, amelyet a nők megnyertek, képessé teszi őket, jobban mint azelőtt, hogy valódi lények legyenek, mert ők vannak a természettől kiválasztva az élet létrehozására. Ez a belső lény vezet az élet megőrzéséhez, minden áron, teljes intelligenciát felhasználva hogy találjuk és létrehozzuk a legjobb lehetőségeket, hogy ez az élet a bolygón ne legyen veszélybe. Ez a természetes védelem és nevelés, anyai funkció, tud manapság dolgozni ez új módon. Az ereje növekedik az öntudatosságon és az önfejlődésen keresztül, éber marad az igazi és valódi emberi értékekre, és itt bekövetkezik újra az ezoterikus uralkodó hatása, Jupiter, aki egy tiszta perspektívát teremt és mindent tokéletes kapcsolatba tesz. A nőknek meg kell lenni a bátorság hogy képviseljék az univerzum látomásait. Amikor törvénytelenség és kihasználás uralkodik, akkor muszáj mellettük állni, és harcolni egy igazi elosztásra és egyenlőségre. Használjuk teljes intelligenciánkat, hogy megtaláljuk a megfelelő lehetőséget nem csak a családunknak vagy a gyerekeinknek, hanem az egész embereknek.
Szükséges tisztázni a Szeretett fogalmát és beillesszük a New Age nézetbe. A Szeretett se nem az érzések izgatóssága, se nem egy érzelem vagy egy vágy; a Szeretett a transzcendentális erőnek és folyamatnak a bennünk lévő munkája. A Szeretett nem kezdődik bennünk, és nem lesz vége mindenben amit szerettünk, hanem egy kozmikus forrás, amely terjeszkedik rajtunk keresztül és folyamatosan tart minket ezen az úton. Ha többet szeretünk, több szeretett érkezik a Földre. Ez a tiszta szeretett fény egy vonzási energia, amely átmos minden szomorúságot, és megvéd mindentől ami a tudatlanságból vagy az elszigetelésből keletkezik, add nekünk örömöt, és kulcsot a New Age szemlélethez.
A Vízöntő szellemén kívül, szabadon koncentrálhatunk a meditációban, hogy behozzunk új gondolatokat és új ötleteket az emberek gondolkodási világába, és így kooperálni az új és jobb világ teremtésében. Amikor ez lehetséges akkor felelősnek érezzük magunkat, azért ami történik a világba, és a világ tudata felébred bennünk, és akkor a tárgyilagosság megvalósul. Amikor ide érkezünk az agynak erre a hozzáállásához, meg kell tanulni lemondani az önző érzésekről, a személyes sikerről és meggazdagodásról, és hagyni az extrém becsületességet, hogy uralkodjon az emberi kapcsolatokon. Ez azt is kéri, hogy lemondjunk a kis Ego –ról.
Ennek érdekébe nagy értékek vannak elhelyezve a meditációba, gyakorolva a tárgyilagosság fenntartását, amely jobban van felismerve amely egy igazi szeretett ahol lehet észlelni elég jól a mások szükségleteit és az emberiség problémáit. A biztos érdekek összege kell hogy létezzen, nem csak emberi dolgokra, hanem az összes körüllévő szükségleteink csillapítására is. A vágyak szolgálnak és segítenek hogy őszinték legyünk másképp a Vízöntő kreatív energiái zavarosak lesznek, és a mi kis egyéni motiváció és akarat, krízist és nehézséget okoz. Amikor készen állunk ezekre az új erőkre, akkor elhisszük hogy a cselekvésünk kritizálva van és hamisan ítélve, vagy hogy ez a munkánk vagy erőfeszítésünk, nem elég értékesen van elismerve és megértve. Az elbátortalanítás és lenézés a Vízöntő próbatételei, és mind ezek képviselik az új értékek létrehozását. Ugyanakkor védeni kell magunkat bizonyos érzésektől és magunkban lévő fegyverektől, mert ezek aláássák az erő felépítését. Kölcsönösen kell védeni és segíteni mindegyiket, hogy egyesüljenek egy közös szellemben és hogy növekedjen egyenesen az ugyanolyan gondolatok és erőkön keresztül úgyhogy ez, a szellem képével egybe ahogy észrevettük, a legjobbat hoz létre. Mindennek előtt a meditációba együtt létrehozzunk egy összetartási felületet és egy belső erőt. Szeretnénk maradni egy kitartó zárt kontaktusba, másokkal, úgyhogy határozottak maradunk és rendíthetetlenek akkor amikor felállunk az életbe, hogy elterjesszük a valódi emberi értékeket, az Isten Akaratát, könyörületes megértést és pártatlanságot.
A Vízöntőbe, a folytonos alternáció a Szaturnusz és az Uránusz között helyet kap. A bátortalanság és az aggodalom a Szaturnusztól jön, és az igazi lehetőségek és a megvilágosodás az Uránusztól. Ez az út az intuitív intellektustól, amely hoz egy keveredést ennek a két elvnek. A Szaturnusz tesztel és van egy feladata, hogy megérjen teljesen. Amikor meg adódig a növekedési lehetőség, akkor tesztel minket, és nekünk dönteni kell merre vállaljuk a változást és hogy megteszünk arra a lépést. Akkor az Uránusz törvényei alatt vagyunk. De tulajdonképpen, le kell győzni a félelmeket, amely gátolja a lényünk és lelkünk szabad megjelenítését, és akkor akar a Szaturnusz maradni az egyik oldalon és helyet csinál a nagyobbik testvérnek, az Uránusznak, aki megengedi az intuíció fényt és a megvilágosodást, hogy lecsapjon minden szituációba, és teljesen új út észrevehető. Minden megvilágosodót gondolattal és az ezoterikus uralkodó Jupiter segítségével, helyesen becsüljük és értelmezzük az eseményeket. A jelen fényen keresztül kapcsolatba hozhatjuk a régit és az ujjat, a múltat és a jövőt. Innen keletkezik minden meditáció gyakorlat használatossága. Képesé tesz hogy engedjük magunkat hogy belül vezessen a lélek fénye. A gyakorlati siker ennek a spirituális erőfeszítésnek, függ a belső fény terjedési gyorsaságától, és attól hogy lehet használni arra hogy megalapozzon emberi kapcsolatokat a családba, a csoportban, a nemzetekben és a világba. A csoport akivel tudunk cselekedni a Teli Hold meditáció alatt, egy érzékelő csatorna ennek a megvilágosodót erőnek. Ma kifejezetten van egy különleges kihívásunk hogy létrehozzunk egy nagyszerű szolgálatot az emberiségnek; a nagy könyörgésben imádkozunk hogy áramoljon bennünk a Fény, a Szeretett és az Erő minden döntésbe. Kérhetünk és reménykedhetünk a szükséges megvilágosodásba, minden olyan döntésbe ami az emberiség érdekébe hoznak mindenhol. A saját megvilágosodásunk nem csinál semmit ezzel a kéréssel, ez csak egy oldal a csoport egységes erőfeszítésébe. Ez az éntelen szolgálata. Kérünk megvilágosodást, és bölcs vezetést mindenben ami irányítja a fajok végzetüket, a nemzeteket és az embereket. A vállaikon ott van a felelősség, hogy bölcs döntéseket hozzunk, alapozva az egész világ megértésére, a nemzetközi egységre, és a megfelelő emberi kapcsolatok megalapozására. A Vízöntő Teli Hold alatt, ezeknek a beteljesítése egy fontos feladat. Fölhívnak hogy elviseljük ennek a Fény erejét.
forrás: Reflections and Meditations on the sign of the Zodiac by Louise Huber
