A Nyilas a zodiákus 9-ig jele, periódusban november 23 – december 21. Változó motiváció, tüzes temperamentum. Változó kereszt, 9/3 ház, a gondolkodási tengely része, amely hordozza magában a tengely problematikáját: az egyéni és a kollektív normák szembenállása. Uralkodó bolygó : Jupiter.
Mottó: Látom a célt. Megvalósítom, és keresek másik célt.
Ha leakarjuk írni a Nyilas tulajdonságait, ne akarjuk ezt megtenni egy közönséges módon, mint például, úgyhogy a Nyilasak szeretik a lovakat és szeretnek hosszú kirándulásokat szervezni, vagy hogy nekik van egy éles elméjük, és arra tendálnak hogy felhasználják ezt a viták során, stb…… A fent említett egyéni tulajdonságok, érvényesek azokra akiknek a Nyilas a Nap jegyük vagy azokra akiknek az Aszcendensük, de nefelejcsük hogy be akarunk hatolni egy különleges energia minőségben, amely befolyásol minket és a Föld bolygót, a Nyilas periódusban.
A Skorpió jegyben a centrikus Ego felismeri hogy mi volt és hová tartozott, de ez nem gátolhatja meg a jövőbeli fejlődést. A „ Kis Ego” aki korábban fel volt építve nagyon sok szeretettel, és akinek a lebontása költséges, beállít szabadon és átalakulva. A személyes Ego – tudatnak, ugyanakkor nehéz megérteni, hogy nem Ő a fontos és tökéletes dolog, amelyik él öröké. Ezzel az átalakulási folyamattal felismerjük, hogy itt valami magasabb vár ránk, a következő fejlődési szakaszba, és hogy ezek a jelentéktelen visszavonulási képességek, mint a személyes vágyak és az egocentrikus erőltetések, szükségesek. A Nyilas jegyében a küzdelem a személyiség és a lélek között, át van helyezve egy magas spirálba. A Belső Fény behatol nagyon intenzíven a tudatban, és elterjed mindennek fölött. A magas víziók meg vannak világítva, és belőlük a Nyilas tud beszélni magabiztosan, a megérzéseken keresztül, a megvilágosodót agynak. A Nyilasban a független gondolatok fejlődnek igazából, felszabadítva a kollektív normák alól, a mértékektől és az önző céloktól. Ez a repülés a szuper-egyéniségben, megengedi a behatolást az agy magas dimenziójában, amely felismeri a tisztességes arányokat, és felfogja a kapcsolatot a dolgok között, megtalálva a helyes útmutatást vagy célt. Ilyenkor szükséges egy magas szempontot elfogadni, vagyis a fizikai szempont helyet, a spirituális szempontot. A Nyilas havában szeretnénk minden cselekvésben létrehozni dolgokat, amelyek felszabadítanak minket az elfogult saját életünk határaiból, és szeretnénk hogy kiterjesszük a szellemünket egy magasabb spirituális szintre. Szeretnénk madár szemmel rálátni az életünkre, beteljesíteni a szükséges távolságot a napi teendőktől, és szeretnénk növekedni a spirituális dimenziók felé. Ez újra egy Phöenix madár, amely feltámad a hamuból, megtisztul a Skorpió átalakulási erőkön keresztül, és amelyik most a Nyilas hónapban felrepül a magasságokba, megvalósítva az elképzelt határokat és az egyéni szabadságot.
Ahhoz hogy találjunk közös nevezőket a Nyilassal, először foglalkozni kell a jelel ami szimbolizálja ezt a jegyet. Az egyik legősibb és legismertebb jel a Kentaur, a mitikus kezdés, fele ember fele ló. Ez a jel szimbolizálja a lelket, amelyik összeköt az állati természettel, azonosítva saját magát fizikai és Ego síkon, vágyakkal és ambíciókkal. Később a szimbólum helyére egy íjász fehér lovon került. A mostani Nyilas jel és amelyik most érdekel minket, egy nyílvessző; emelkedő irányban, amelynek az alsó részen van egy fél kereszt.
A nyíl a célkitűzés és a vadászat jele, a tudatos cél, és a küzdelem, amely olyan fontos minden embernek aki a Nyilas jegyben született. A nyíl képviseli a jövőbeli lépést a fejlődésben; a neve egyé válik a spirituális igyekvéssel, amit a Nyilas kitűz maga elé, mint egy nyílt. A nyíl mindig repül a céltábla felé, és ez szimbolizálja a Nyilas mindenkori alap tulajdonságát. Mindig keres új célokat, egy új igazságért; nincs megelégedve azzal, amit megvalósítót; szüntelenül küzd magas célok megvalósításáért. Miután a Nyilas legyőzte a Skorpió fogságát, és elnyerte a diadalt, az ösztönős természete, tud szabadon vállalkozni a világban, íjjal és nyíllal, új célokra vadászni. A Nyilas tisztán megmutatja: a nyíl, amelyik távolságokra repül, az ismeretlenbe, képviseli a magasabb jövőt, a dolgok meglátása kezd érkezni, és a célok lebegnek a távoli ismeretlenbe. A Nyilas látja az élet csúcsát, és leírja teli lelkesedéssel a céljait, az ötleteit, a meglátásait, a nagy lehetőségeket, amit az emberi elme meg tudná valósítani. Ennek érdekébe a Nyilasak sokszor vallást tanítanak, vagy filozófusok, katolikus papok vagy tanárok, vagy éppen igehirdetők. Együttműködnek, hogy létrehozzanak egy új spirituális, emberibb és etikai világot, amellyel előléptetik és nemesítik az emberi karaktert. Amikor ezek az ötletek nem felelnek meg a jelen valóságnak, és csak vázlatban léteznek az agyban, előlegképpen, ők adnak az egész életnek egy új értelmet, egy új irányt és csak így van hatása a megmaradt egzisztencia formájának.
Ha a Nyilas korrektül céloz, akkor vadászhat a sötétségben is. Ez az életben mutat egy sajátos és nem egy mindenkori szerencsére, az igazság szeretetet. Ő azt találja, hogy nehéz megtartani magának az igazságot akkor, amikor ő ezt felismerte; szeretne meghirdetni az egész világban. Ha ez a megvalósítás vagy igazság másokat is érint, csupán kifecsegi őket teljesen közömbösen, anélkül hogy figyelembe venné, hogy megsért valakit. Sőt meg van lepődve, ha mások felháborodnak. Rosszindulat nélkül, mindig az ujját a fájdalmas pontra vagy a fontos materiális aspektusra vagy személyre, teszi. Mindig kerül összeütközésbe a világgal ezért, addig ameddig megtanulja a megfelelő arányt, a bölcselme használatát. Így használni fogja az bírálódását és a spirituális erejét, megfelelő fokozatban, minden esetben, és így meg fogja kerülni a mások megbántását, és megsértését. A segítségnyújtás, mint motiváció és az igazságérzet, bizonyítsa hogy nem túl szigorú.
Amikor a Nyilas személyisége még nem elégé felnőtt, a kis Ego túl erősen rezeg, és akkor az ember kezd dogmatikusan viselkedni. Csak a saját véleménye elfogadható, neki kell, hogy legyen mindig az utolsó szava, és megpróbál az egész retorikai tehetségével, amely a rendelkezésére áll, hogy mindent alá préseljen a saját néző pontjának. Ilyenkor befut abban a veszélyben, hogy képviselje az igazsáktalanságokat, amit elkövet és felismer saját maga, a kinti világgal vagy az igazsággal szemben, megmódosít dolgokat, amely neki úgy tűnnek, mintha igazak lennének. Sokszor elismeri, hogy milyen külső ékesszólással megfordítható saját gyengesége egy filozófiában, amelyről lehet beszélni, mint igazi motiváció. Ő csak a saját vágyai és ambíciói terveit szeretne hallani, filozófiai megközelítésből. Ilyenkor demagógos lesz. Képes megtartani a látszatot a világ előtt, nehéznek találja elfogadni, hogy ez rossz. Könnyen elhagyja magát bonyolult sorozat gondolatokban, ülve egy magas lovon, és onnan néz le az emberekre. Ezek egy pár negatív tulajdonságok a Nyilasnak, amiket meg kellet mondani mielőtt, körülírjuk a teljes képet.
Most viszont, kerüljünk egy kicsit közelebb a Nyilas lényegéhez. Három tulajdonság tisztán láthatóak, amelyek összefoglalják ennek a jegynek a lényegét:
1. Koncentráció és orientáció
2. A személyiség formája ellenőrzése
3. Kiterjedés és fejlődés
Ezek megfelelnek annak a technikának, amely használja az íjat és a nyilat a Zen Buddhizmusban. A tanítvány tarja a nyilat koncentrálva, egyesül a céllal, és összegyűjti teljes erejét; ez a koncentráció és az orientáció. Ebben a pillanatban kell elhatárolódni a kis Ego-tól , ami csak akkor lehetséges, amikor egy tökéletes kontroll alatt van a személyisége. Meg tanul ellazulni a feszültségben, és akkor amikor megörökítette ezt a fázist, képes elengedni a nyilat, amely hasonlít egy terjeszkedéshez és fejlődéshez.
Az első lépést meg volt ahhoz, hogy erős legyen a koncentráció, amely lehetővé teszi hogy az elmét és a beszédet lecsendesíti, és elvág minden külső zavargásokat és gondolatokat. Ezt az erőt a legjobban lehet kifejezni egy bölcs öregember szavaival, aki a következőket mondta erről az útról, amiről most szeretnék beszélni: „Óvakodni kell a bolond ember összes nagy szavaitól. Kilő száz nyilat és minden egyes betalál a célba. Ha bölcs akkor kilő egyet, a tökéletes egyet„. Beszélni tényleg nagy művészet, és a koncentráció a kulcs hozzá. A beszéd kontrollja nem csak a szavak bölcs használata, hanem a hangok kontrollja is, amelyek jönnek belülről, és amelyek sokszor figyelmeztetnek minket, hogy hallgassuk a csend hangját is.
Amikor egy személy sikerül a koncentráción keresztül megnyugtatni az elméjét, és beszél , akkor egy tipikus Nyilas tulajdonságot fejleszt, amelynek az a neve, orientáció érzék. Ez az érzék gondoskodik a lehetséges emberi képességről amelyik megtalálja a megfelelő utat a sűrű emberi elégtelenségek bozóton keresztül, az út amit úgy hívunk, hogy az igazi Önvalónk. Ez a magas, belső központ, lehetne cél, amit nyíllal fontosra vesszük. Amikor hallgatunk az összes érzésekre, az Önvaló belső hangra, követjük nagyszerű érzékenységgel és belső hajlandósággal, a megérzések vezetését, megtalálhatjuk utunkat, és ugyanakkor fejleszthetjük, a felismerési képességünket, amivel másoknak és az emberiségnek is, az útjukat ki tudjuk jelölni.
A másik fázisban szükséges minden Nyilasnak hogy fejlesszen energiát amely lehetővé teszi hogy a „ Kis Ego-t” olyan helyre rakja, ahol nem sokat akadályozza a fejlődést; így a Nyilasok szabadok lesznek a küzdelembe a spirituális célok felé. Ez egy szuperszemély hozzáállása és a bölcs emberé, amit sokszor úgy nevezik hogy éntelenség vagy ártalmatlanság. Gyakorolni lehet ezt a képességet, ha egy megfigyelő állást felvesszünk, eltávolítani saját magunkat saját magunktól, minél messzibbre lehetséges,és akkor megláthatjuk magunkat beszélni, gondolkodni, érezni és viselkedni. Ez az az erő, amely mindig vezeti a személyt, a képességét, hogy maga mögött hagyjon éveket, hogy új lehetőségek felé nézzen, amely erősíti őt, abban hogy kérdezzen MIÉRT és HOVA, hogy keressen szüntelenül, és amely a végén elviszi a felvilágosodás fázisában, amikor feltárulnak előtte a természet és az Univerzum titkai. Egyesek úgy vélik, hogy ez a terjesztés koncepció, különböző utakon. Az ezoterikus filozófiában, a terjesztés egy alap elv, amely behatol az egész Kozmoszban, amelyik megállít minden élőlényt, az impulzus minden fázisába, adva erőt a következő fejlődésre. Megteszi, hogy az emberiség lássa magát, az elmét az első tudatos fejlődési fázisában, az érzések éberségében és az észlelési képességek megerősítésében. Minden terjesztése az emberi horizontnak, ugyanakkor a tudtatunk terjesztése és a fejlődése is. A vágyódás a távolság, az éberség és a mérhetetlen szabadság után mindig a Nyilas belső tulajdonsága. Itt van valami változó, briliáns variáció a saját életéről ; egy biztos valami mindig vezeti őt. Soha nem békés, szüksége van a változásokra és választékóságra, és így tud fejlődni.
Látom a célt. Megvalósítom, és keresek másik célt.
A Nyilasnak muszáj repülni egy helyről a másikra, keresni és megtalálni a nyílt, amelyet elvesztett, írja egy ókori írat. Így megtanul mindenféle dolgokat, szélesíti a horizontját, és megtalálja a saját véleményét, és a saját felfogását és meglátását a világról. A kitartó folyamat a közép elv a Nyilasnak. Őt nem lehet kizökkenteni az végső igazság kutatásából. Ez egy konfliktus a tökéletes és az ideális célok között, egy részről, a másik pedig a valós és a megszerezhető között, amely gyötri és vezeti őt ugyanakkor a növekedési folyamatban.
A Nyilas szereti és dédelgeti a víziókat, az ötleteket és ideálokat, a véleményeket, a filozófiát, és egy hasznos gondolati struktúrát amely kívülről jön, és amelyikkel kitör teli meggyőződéssel. Egy további érdekes hatás ennek a víziónáris világnak, az hogy a gondolatokat, amelyeket sugároz, vissza fordulnak hozzá újra. Ez az amit szeret saját maga megmozdítani akkor amikor jár az ismeretek megszerzés útján, és ez behozza azt amit otthon tanul újra, amikor a gondolatai ténylegesen vissza tükrözik. Ez az intuíció nyila vissza térülése, ahogy ezoterikusan fejezzük ki, amely kifejezi saját magát a ragyogó Fénysugáron keresztül, az intuitív és koncentrációs állapotában, ami azt jelenti hogy fényt ragyog, egy sötét körülményben.
A tüzes temperamentumnak megfelelően a Nyilas egy intuitív jegy. Ugyanakkor nagyon fontos nekünk a Nyilas hó alatt, hogy figyelemben vegyük az inspirációnkat, felülvizsgáljuk a meglátásainkat, az ötleteket és az ideálokat. Egyszer vissza kell hívni a tudatban az élet nagyszerű motívumát, az életről alkotót, ideális képet, ami az okozója minden inspirációnak, és lehet egy jövőbeli irány is. Ez a motívum lehet az élet új forrása, az optimizmus hang adománya, és az életerő Akarat, amelyet lehet elvesztettünk a Skorpióban. A Belső lény törvények, a Nyilasban, az eligazodás és az irány. Képesek vagyunk vissza fordulni a kezdő ponthoz, hogy újra megtaláljuk a Fényt, az impulzust és a küzdelem miértjét, amely egyedül ő vezet minket. Amikor ezt felfedezzük, érezzük, ahogy az új erő feléleszt minket, mint új ember. Akkor szeretnénk elfoglalni magunkat a küzdelem utáni jóléttel, spirituális lehetőségekkel, elfelejteni a múltat, és befejezni amit létrehoztunk, fellobbantani szenvedéllyel a sorsunkat, tévedéssel, tétlenséggel és beteljesületlen vágyakkal. Ezek felbecsülhetetlen értékek a saját fejlődésünkben, és segítenek az élet megértéséhez, bízva a jövőbeli érzésekben, optimizmussal és mély meggyőződéssel, hittel egy jobb világban. Megfelelő erővel és kitartással, kapunk egy olyan vonzó formát, amely megfelel a spirituális és anyagi értékeknek.
Ahhoz hogy a Nyilas fejlessze a gondolatok képességét, nagyon fontos neki hogy ténylegesen működjön a világban. Ebben az időszakban, képesek vagyunk felfogni, hogy a gondolat egy instrumentum amelyikkel, szeretnénk viselkedni tudatosan. Megfelelő intenzitással formát kap; gyötör vagy örömet szerez. Tanulva a Nyilas hónapban hogy kell kezelni helyesen ezt az értékes instrumentumot, megérkezünk a saját gondolatunkhoz, biztosan eltávolodva és leválasztva az elcsépelt gondolatok formáktól, amik folyamatosan zümmögnek körülöttünk. Minden felismerési folyamat kéri, hogy eltávolodjunk magunktól, visszavonuljunk, és így lehet az anyagót objektíven és igazságosan megszemlélni. A nehézség hogy függetlenül gondolkodjunk, sokszor össze van kapcsolva, azzal hogy nem távolodunk el a megtanult véleményektől. Újra megtapasztaljuk, menyire képtelenek vagyunk felszabadítani magunkat az aggodalmak és a félelmek alul. A gondolat az erő, amely befolyásolja az Ego- t és a megfelelő következményeket. A gondolat energia, amelyiket használni lehet nagyon hatásosan amikor új belső struktúrát építünk a lelkünkben, és ugyanakkor egy új és jobb világot is. Szokták mondani „ az energia követi a gondolatokat” az ember az, amit gondol. Bizonyára függ a gondolatoktól és a hozzáállástól, hogy valaki jó, rossz, sikeres és boldog ember. Minden, ami történik megszületett először a szellem birodalomban, az agyban. Ezért saját magunk vagyunk felelősek, és a saját boldogságunk kovácsa. Ezért nagyon fontos hogy meg tanuljunk gondolkodni a megfelelő irányban, és hogy felismerjük a gondolatok ereje felhasználását. Ennek az elő követelménye, hogy fokozatosan elérjük a lényünk szabadságát. A Nyilasban, a szabadság felfogása játszik egy fontos szerepet nem csak saját gondolatoknál, hanem saját belsőnél is. Mindenekelőtt ébernek kell lenni és akkor van lehetőség, hogy szabad gondolataink és szabad döntéseink legyenek.
A Nyilasban az Akarat döntés szabadsága egy gondolaton keresztül kezd fejlődni, és így az egész individuális folyamat elkezdődőt. Nem szabad megfeledkeznünk, hogy a személy, amely kontaktusban szeretne kerülni a lelkével, mindenekelőtt teljesítenie kell az egyéniséget és az identitást a három természete integrálása által. Ez a legfontosabb és ez alatt azt értünk hogy várjuk a megfelelő gondolatokat és a spirituális Akarat energiát. A csalhatatlan cél orientált cselekvésen keresztül egyesíthetünk különféle emberi psziché egységeket, megszervezve és integrálva ezeket, átalakulva egy működő egységbe. A Nyilas az utolsó tüzes jegy a Zodiákusban. Minden tüzes jegy koncentrál az individualizációra és az öntudatóságra. Emlékezünk: az impulzus a cselekvésre először kitör a Kosban, ahol a fejlődési folyamatok elkezdődtek. Az Oroszlánba bemutatkozunk saját magunk és érzékeljük saját magunkat, és megmutatkozunk a világnak, olyannak amilyenek vagyunk. A Nyilas koncentrál a tudatos folyamatra. Itt megtapasztalja magát, mint egy gondolkodó, abban az értelembe, hogy Gondolkodók tehát vagyok. A Nyilasban megtaláljuk az eszünket és a szabad képességünkét, hogy döntéseket hozzunk. Kiállunk saját meggyőződésünk mellett, teljes alkalmassággal, bátorsággal felvállalni a saját individuális gondolat menetünket és így felszabadítani magunkat a kollektív Szuperego feladatoktól . Ha magunkat ellenállásba helyezzük a tradicionális nézőpontokkal, akkor soha nem fogunk különbséget tenni hogy amiért kiálltunk az jó, és persze nem kapunk elismerést ezért. Meg kapjuk a lehetőséget, hogy úgy éljünk, ahogy gondolunk. Ha elkezdünk túl tudatosan élni, – és ilyenkor a Nyilas segít minket- akkor lehetünk boldogok, mert tudjuk mit kell tenni. Egy bizonyos fokig kezdünk a teljes erőnk tulajdonába lenni, és ez tesz minket szabaddá.
Egy spirituális felemelkedés növekszik a Nyilasban, amely el tud vezetni az igazi Önvalónkhoz, amely felavatva van a Bakban, egy jobb pozícióban, ahonnan az élet és az ő nyüzsgése észrevehető. A Nyilas nem vándorol sokáig a sötétben, mert tudja, mit kell tennie. Egy fénysugár nekiesik a problémának, felismeri az okát, az összefüggéseket, észleli a távolságot, és lehetséges, hogy a megvalósítható képet is. A megérzések fényből, növekednek, a vakító és folyamatos lelki fényből, amely megvilágítja az észt, és megteremti az egységet. Ez a személyiség fénye, amely egyesül a lélek fényével. Itt a gondolatoknak van egy fontos szerepük. Ez az anyagi megközelítés az igazi emberi lénynek, az egyesülés a lélekkel.
forrás: Reflections and Meditations on the Signs of the Zodiac by Louise Huber
