A Bak uralkodója és a polaritása

A Bak uralkodó bolygója a Szaturnusz, amely az ezoterikus és az exoterikus uralkodó egyaránt.

A Szaturnusz fizikai síkon, megmutatkozik mint egy korlátozó, mint egy nagy Tanító, viszont a spirituális öntudat fejlődésben, megállít minket mint a Küszöb Őre, egy lépéssel előbb hogy sértetlenek legyünk a valós érzékek biztonságában. A Bakban vannak három tapasztalati utak, amiket úgy nevezzünk hogy: a völgy, a sík és a csúcs.  A Bakban az egyén mindkét lábbal áll a Földön, de ugyanakkor  szabadon mozoghat maga körül is, megmászva a világ magas ambícióikat vagy a spirituális vágyódásokat. Amikor eléri a vágyai csúcsát és növekszik a terjedése, nagyszerű terjedelemre, akkor a Szaturnusz megteszi hatását. Akkor a bőr egy új entitást formál, ahol a kemény kristály, érkezik az utolsó mindenkori fejlődési fázisához. Ez egy szimbólum a határozót zárt személyiségnek, az öntelt egyéni tudatnak, amelyik a lelkén keresztül cselekszik, és felajánlja magát a belső Fénynek, és a Tervnek vagy az emberiség szolgálatába. Az átalakulást úgy hívjuk hogy a Hegyek Átalakulása. Szaturnusz lesz a nagy kezdeményező, amely vezeti a személyt a teljesen új öntudatra és a saját élet célhoz amely tulajdonképpen egy része a nagy Tervnek. Ha a kikristályosodás növekszik az előre nem látható eseményekkel vagy a szigorúsággal, nagyon könnyen lehet negatív irányba elcsúszni, az önző viselkedésben vagy a materiális szemponthoz, vagy a spirituális síkon a magányos bebörtönzésbe, az egyéni egységbe. Ez egy kemény forma, ahogy a Bak tesztelje az erejét, amikor a vágyai behatolnak minden dolgok eszenciájába. Hagyni kell a saját felállítót formát hogy átlátszó legyen és  megrepeszteni kell a szigorúságot, mert így lehetséges behatolni az eszenciához az igazi önvalóhoz. Szaturnusz képviseli mindenkor a határok őrét, a bőrt vagy a héjat, és ezoterikus szempontból a Küszöb Őrét, amellyel a Bak újra képes kezdeni, ugyanúgy fizikailag és öntudatossággal. Ugyanakkor amikor a Szaturnusz a Nagy kezdeményező, aki nyitja nekünk a kapukat a magas öntudathoz, megtanít minden leckét , akkor a  tesztek elmúlnak és minden adósság kifizetődik. Még több,  a Szaturnusz mindig a folyamat végét jelzi. Ennek a szimbóluma a hegy csúcsa. Ezoterikuson ez a megálló vagy félbemaradó periódusnak nevezik, ahonnan további előrelépés nem lehetséges. Egyesek akkor lemennek az Élet völgyébe, és csak így képesek újra erőt felvenni egy friss kísérlethez.

A poláris feszültség: Bak – Rák az individuális tengely. Az oppozícióban lévő Rák erő aktiválva van a Bak tatpasztalaitól. A bevezetés folyamatot terjesszük amikor a poláris tengelyen a kollektív és az individuálisról beszélünk, vagyis egyesíteni kell e két pólust. A gyakorlatban ez azt jelenti hogy amikor megvalósítsuk az ön-megtapasztalt csúcsokat, a Bakban, akkor megfordulunk az emberiséghez, közeledünk a Kollektívhez, az individuális tengely másik oldaláról, a Rák jegyből. Ez a két pólus egy pillanatig egységes az apa ( Bak) és az anya (Rak) polaritással, amely az individuális tapasztalatot vagy a bevezetési egységet mutatja. A Rák képviseli a hozzáférést a fizikai születésnek és a Bak a hozzáférést a spirituális születés bevezetéséhez. A Bak periódusba szélesen nyitva van a hozzáférés a spirituális világhoz, ami a nyári idő alatt a Rákban nyilvánul meg. Egy intenzív spirituális impulzus személyesen észrevehető, a Bak Teli Hold alatt amely felébreszt embereket elmélkedésre és spirituális reflektálásra. A Kereszténység Fesztivál, az a periódus amikor megszületik Jézus. Minden évbe ez a periódus nyújt lehetőséget egy spirituális belső újraszületésre, amelyiken keresztül mindenki be van avatva az élet misztériumában. Ez az újraszületés megtörténik akkor amikor egy személy saját tapasztalatán keresztül,  minden-egyes egyéni öntudatot megtapasztal. Ebben a saját tapasztalatban az Akarat felébreszti az egyesítést, a szív kettesoldalának. Az egyik, az amelyik sokáig a hideg acél páncélban elkülönülve volt, a Bakban, és a másik az, amelyik a szeretet és a melegség, a Rákban. Ez az egyik oka hogy az emberek együtt ünnepelnek Karácsonykor, a Kereszténység Fesztivált. Ha a vágyódás a hozzá csatlakozáshoz és a biztonsághoz elég erős, áttöri a falakat és feltör az elkeseredésből, a saját Baki büszkeség börtönözéséből. Az együttlét szükségletét megszenvedve, a szeretet felébred újra a szívben. Átmegyünk számtalan tapasztalaton keresztül a Bak hónapban, és köszönetet mondunk minden barátságos szónak, a szimpátiának és a figyelemnek, minden emberi elfogadásra. Meg kell szabadulnunk az Ego bástyájából, az elszigeteltségünkből, a bezárt és hideg lélekből kitörni, keresni a szeretett, mint a legprecízebb emberi tulajdont. Felismerjük hogy szeretett nélkül, csak intelligens robotok vagyunk. Egy ember gyakran kell hogy átmenjen az együtt érző tapasztalatokon keresztül, ahhoz hogy megérkezzen oda hogy megértse.